Régóta gondolkodtunk azon, hogy szeretnénk Bosco mellé egy társat. Hiába teszünk meg mindent, játszunk vele, tanítjuk, nem vagyunk kutyák. Egy kutyának viszont kell a kutya társaság. Bosco nagyon elkezdett hozzánk kötődni, ami nem gond, de nem feltétlenül egészséges, ha legtöbb időt emberekkel tölti.

Az a kezdetektől tiszta volt, hogy örökbe fogadunk.

Boscot vásároltuk. Annyira rossz ezt így leírni, de ez a tény. Tudod, akkoriban még nem volt ekkora híre a szaporítózásnak, nem voltak a hírekben, nem igazán hívta fel rá senki a figyelmet, hogy mikre kell figyelni, ha kutyát szeretnél. Nyilván akkor is voltak kisebb blogok – így utólag már megtaláltam őket – ahol leírják, mi alapján válaszd ki, hogy honnan hozod el a kutyádat. Meg ugye ott van az is, hogy beleszeretsz és a rózsaszín köd elfeledtet veled dolgokat, vagyis inkább nem látod, ami egyértelmű….sokan vagyunk ezzel így. Bosconak egyébként kiugró egészségügyi gondjai nincsenek. Egyedül a foltjai aggasztanak minket, de jövő héten kiderül, hogy mi okozza (mert valószínű nem allergia) és akkor arról is írok majd egy hosszabb bejegyzés.

Ugorjunk vissza az eredeti sztorihoz. Szóval fogadjunk örökbe.

Két alapítványhoz terveztünk ellátogatni, a Vahur és az Osiris alapítványhoz, hogy megnézzük, milyen örökbefogadásra váró kutyusaik vannak. Az Osiris alapítványhoz látogattunk el először, ahol Bosco nagyon jól kijött Tódikával, a kis mopsz legénnyel. Tódinak már ekkor is beteg volt a szeme. Akkor még mindenki azt hitte, hogy megsérült, és eszerint kezelték a szemét. Egy hét múlva akartunk érte menni, de hívott Bea (Osiris alapítvány), hogy baj van, mert Tódikának a másik szeme is be/kidurrant…szóval biztos, hogy nem sérülés..Egyből intézték, hogy Budapestre menjen szemspecialistához. Ekkor Tódinak már iszonyatos nagy fájdalmai lehettek. A szaruhártyája tropa, szeme feldagadva, ami nyomta és feszítette az agyát..:( Képeket direkt nem fogok feltenni, mert nem szép látvány, aki pedig követte a történetét, mindenki tudja, mi volt vele.

Mi nem tudtuk, mi lesz. Őszinte leszek, abban sem voltam biztos, hogy túléli ezt az egészet ez a kiskutya. Vártunk.

Közben a Putrinka alapítvány vezetője, Andrea átvette Tódit, mert ők közelebb vannak Budapesthez, ahol a szemész doki rendelt.

Első műtét. Mindkét szemét megműtötték, implantátumot tettek a jobb szemébe (ami később betegedett le). Rengeteg szemcseppet kapott. Két emberes munka volt az alapítvány számára egész napra megoldani a csepegtetést. Itt volt egy kis remény, hogy talán megmenekül legalább az egyik szeme és fog valamennyire látni. Aztán baj lett, kontrollnál kiderült, hogy nem lesz ez így jó.

Második műtét. El kellett távolítani mindkét szemét. Rossz volt. Nagyon rossz. Főleg, amikor néztük a videót, ahogy rohangáltak még pár héttel előtte Beánál Boscoval az udvaron.

A műtétek sikeresek voltak, ha pozitívan nézzük a dolgokat. Rengetegen segítettek Tódinak. Hatalmas összefogás volt, hogy ez a kiskutya felépüljön. Jó látni, hogy ennyi önzetlen és segítőkész ember van még.

Bevallom, nem tudtuk, mit csináljunk. Bevállaljuk? Megpróbáljuk? Mi van, ha nem sikerül? Mit fognak szólni, hogyha feladjuk? Hogy fog sétálni? Tud-e majd játszani? Milyen lesz látni, hogy nekimegy mindennek? Fél majd a hangoktól?

Rengeteg kérdés.

Viszont senki nem erőszakoskodott. Sőt. Még most is “próbaidőszakon” vagyunk. Meglátjuk,  a srácok hogyan jönnek ki, és hogy egyáltalán mi hogyan vesszük az akadályokat.

Jóslatokba nem bocsátkoznék. Szeretjük a kihívásokat és mindent megteszünk azért, hogy kerek legyen a négyes falkánk. Hazudnék viszont, ha azt mondanám “olyan, mintha mindig itt lett volna”…, mert hát egyáltalán nem. Aranyos és valamilyen módon szeretem, de annyira furcsa, kicsit olyan, mintha csak vigyáznánk valaki kutyájára. Kíváncsi vagyok, mikor dőlnek le a gátjaink és mikor fogjuk teljesen egymásénak érezni a másikat. Ha szeretnél olvasni az összeszokásról, az akadályok leküzdéséről, kérlek, írd meg a blogbejegyzés alatt hozzászólásban és akkor folyamatosan beszámolunk majd.

És akkor néhány szó Tódiról.

Nem tudni pontosan minden előzményt. Egy öregember hívta ki a gyepmestert, hogy vigye el onnan, mert meg fog fagyni. Egy 1×1 méteres tákolt ketrecben élt, ami ablakkeretekből volt rögtönözve, de tető nem volt rajta.. Kb 15 centiméteres rétegben volt megfagyva alatta a saját ürüléke. A törött ablakokon keresztül próbált kimászni. Az sem kizárt, hogy ott sérült meg a szeme és fertőződött el, ami csak később lett kritikus állapotú. Elméletileg sok pénzért vásárolt kutya volt Tódi. Az nem derült ki, hogy eredetileg honnan vásárolták, de gyanítom, hogy nem tenyésztőtől..

Ami ezalatt a néhány nap alatt derült ki számomra. Hogy lehetnek ekkora bohócok a mopszok?? 😀 Fantasztikus, ahogy veszi az akadályokat. Bolondos, bújós és szeretetéhes. Annyira jó fej!

Tudom, sokan hangoztatják, de tényleg igaz, ha olcsó kutyát kínál valaki – főleg, ha “trendi” fajta – több mint biztos, hogy az illető szaporító. Ezt a szót viszont nem szeretem annyira. Miért? Azért mert indulatot és haragot kelt az emberekben. Itt viszont nem ordítani kell, hanem azoknak segíteni, akik döntés előtt állnak. Kell fogni a kezüket és vezetni, hogy milyen intő jelekre figyeljenek. Ez lesz az új küldetésem. Remélem, fogunk majd eredményeket elérni, és támogattok majd minket ezen az úton is.

Hasznos