Ugye, ugye? Amikor jönnek az árva tekintetek, a kunyera-nézés és ráadásul olyan cuki, amikor rosszalkodik, hogy fegyelmezés (és itt nem agresszióra gondolok) helyett a legtöbben előkapják a telefont és videózzák, fotózzák, majd gyorsan megy is Facebookra, hogy minél több like-ot kapjanak, visszaigazolásnak, hogy jó, amit csinálnak. Félre ne érts, kérlek. Imádom ezeket a videókat, és otthon én vagyok a “jó zsaru”, de valahol legbelül tudom, hogy ez így nem jó 😀 

Nálunk Viktor a “rossz zsaru”. Nála vannak szabályok, határok és fegyelem… Ha csak én vagyok velük, mindkét burgonyabéka olyan, mintha bolondgombát evett volna. Tényleg, mint a gyerekek, akik bezabálnak 3kg csokit és cukorsokkban ugrálnak, mint a kecskék :))) Ott aztán mondhatod, hogy állj le, fejezd be, ne csináld már… pedig teljesen felesleges… Tudom, mert gyerekem még nincs, de van három öcsém. Azok az igazi “jófajták”, és anyám szerint én sem voltam “matyóhímzés”, hahaha, szóval igen, a határok és szabályok kellenek 😀 

Mielőtt még azt hinnéd, hogy csak azért gondolom így, mert nekünk gazdiknak könnyebb, ha a kutya fegyelmezett és nem ugrál össze-vissza, és milyen kegyetlen vagyok, biztosíthatlak, hogy ez nem így van. Mi is játszunk velük, tanítjuk őket és lehet randalírozni is, sőt még otthon is sokszor bedurvulnak és átrendezik a nappalit. Amióta átköltöztünk a nagyobb lakásunkba (mert előtte egy szobánk volt csak), azóta a háló, a gardrób és a vendégszoba tabu. Ebben eleinte nem voltunk ennyire határozottak, csak néha csuktuk őket ki, de rájöttünk, hogy ők is jobban alszanak és mi is, ha külön vagyunk. Bosco amúgy sem egy bújós típus, sosem aludt velünk. Tódi meg tök jól elvan Boscoval. Egész nap velük vagyunk, szóval nekik is kell egy kis “énidő” és nekünk is. 

Azt is bevezette Viktor, hogy amikor a kajájukat készítjük össze, az ebédlőben vagy az előszobában kell megvárniuk, mert tök sokszor beléjük botlottunk, és féltünk, nehogy megrúgjuk őket. Szóval, az most úgy néz ki, ha Viktor csinálja a kaját, akkor nem jönnek be. Amikor pedig én vagyok a konyhában, akkor félig-meddig sikeres a művelet, de nem tökéletes. 

Egyszer olvastam valahol, hogy a kutyák úgy vannak kódolva, hogy folyamatosan lesik, mikor mivel járhatnak gazdájuk, falkavezérük kedvében. Lesik a feladatot és mindig teljesíteni akarnak. Úgy marad boldog és motivált, ha mindig van valamilyen feladata. Nyilván az, hogy mennyire igényli, az fajtától és életstílustól is függ. 

Van, amelyik fajta a fizikai, és van, amelyiket a szellemi foglalkozás köti le jobban. Bosco például nem igazán motiválható mozgásra. Rövid távon, kevés ideig csinálja, de ő inkább az a “rád figyelő fajta”. Azt várja, hogy utasítsd, mutasd és ő csinálja. Érdekes, hogy az ül, pacsi, forog, mond, marad, fekszik, ötöst és ehhez hasonló vezényszavakat úgy is tudja, hogy nem szólalok meg, csak a kezemmel mutatom. Ő ezeket élvezi és a keresős játékokat, amikor eldugunk valamit, és mondom: “Hol a játékod? Keresd meg!”. Egyetlen mozgós dolog, amit szeret, az az úszás. Azt napokig tudná csinálni megállás nélkül 🙂 Tódi már teljesen más. Ő egy energiabomba. Egész nap futna, nagyon sok energiája van. Most azt határoztam el, hogy amint kicsit hűvösebb lesz az idő, kimegyek vele terepre futni, ahol kevés a városi zaj és nem tereli el semmi a figyelmét. Rövid távon, séta közben városban is próbáltuk, és szépen lehet irányítani a hámmal. Meg is jegyezte egyszer valaki, hogy “Hogy fut ez a kiskutya, ha nem is lát?! :O” Hát én sem tudom, de a világból ki lehetne vele futni 🙂 

Szóval, nem akartam nagyon hosszúra húzni és nem azt mondom, hogy az a jó, ahogy mi csináljuk, de látom a burgonyabékákon, hogy amikor több a munka és nem foglalkozunk velük úgy, akkor tényleg kezelhetetlenebbek, ha pedig foglalkozunk velük és tartjuk magunkat a saját szabályainkhoz, akkor azt ők is jobban élvezik és szeretik a feladatot. A pozitív visszacsatolás minden esetben fontos. 

#okosszerda

Hasznos