Ó, ha tudnád, hányszor kapom én ezt meg. Gondolom Te is kaptál már lesajnáló tekinteteket és hallottál már odaszúrt, halk megjegyzéseket.

Tudom, milyen érzés. És azt is tudom, hogy legszívesebben kiosztanád azokat az embereket, akik próbálják rád erőltetni a saját értékrendjüket. Most viszont nem Téged akarlak győzködni arról, hogy a kutyás élet így szép és így kerek, hanem a másik oldalnak akarom kicsit elmagyarázni, hogy így élünk és ezt szeretjük. 

Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek még nincs gyereke, de úgy osztja az észt, mint egy agyoniskolázott gyerekpszichológus… Tud minden trükköt és praktikát gyereknevelés terén, kár, hogy sokan már akkor kudarcot vallanának, amikor még csak a pelenkát kellene cserélni. 

Én nem értek a gyerekekhez, de direkt sokat kérdezek a barátainktól, akiknek már van babájuk, hogy mit hogyan csinálnak, hogy amikor majd nekünk is lesz embergyerekünk, hátha kicsit jobb lehetek a mostani magamnál. 

Miért nem csináljátok ti, kutyátlanok is ugyanezt? 

Miért ne lehetne csak csendben figyelni, ahogyan a másik él, és nyitottnak lenni, hátha Te is tanulsz belőle valamit. Tudod, sok párhuzam van a nevelésben a baba és a kutya között. Ugyanis egy képzetlen, ha úgy tetszik “átlagkutya”, épp annyira értelmes, mint egy két éves gyerek. Elég sok mindent felfog. Tudtad, hogy a kutyák többsége például képes különbséget tenni egy adott játék vagy az összes játékuk között? Azaz felismeri, ha azt kéred, hogy hozzon oda neked egy bizonyos játékot, vagy ha azt kérdezed tőle, hogy hol vannak a játékai, jelzi. De persze miért is becsülnék túl ezeket az állatokat.

Hiszen ezek csak állatok, nem? 

Valójában igen, „csak” állatok. Abban már bele sem gondoltál, hogy pont az egyszerűségükben rejlik a nagyszerűségük, ugye? Még egy tudományos tény. Ha a kutyámmal “találkozom” és vele megyek el sétálni, Ő rám figyel, lesi minden mozdulatomat. Nem kell a panaszkodását hallgatnom, hogy milyen szar az élet, a gyerek már megint rossz, a férj otthon semmit sem segít, de közben ő a mártír, mert mindent jól csinál. Csak csendben sétálunk egymás mellett. Ő tudja, mit gondolok, érzi, ha stresszes vagyok vagy éppen kimerült a sok munkától, és megpróbál felvidítani. Nem önző és a saját értékrendjében nem ő áll az első helyen. Te hányszor hallgattad végig az egyik barátodat anélkül, hogy elkezdj panaszkodni? Na, ugye…

Hogy én túlzásba viszem a kutyatartást, mert megadok neki mindent? 

Na, ennek két oka van. Az egyik az, hogy ha normális kaját adok neki és normális dolgokkal ápolom, akkor nem kell annyit az állatorvosnál hagynom. Kettő, nem fogok magyarázkodni. Én sem szólok bele, hogy miért veszel a gyerekednek méregdrága ruhákat, játékokat.

Jó lenne, ha nem kapnám a fejemhez minden héten majdnem ismeretlen emberektől, hogy milyen gáz ez, ahogy élünk, mintha legalábbis félbolondok lennénk valami fertőző betegséggel :)) 

Szóval Neked nincs kutyád, nekem – még – nincs gyerekem. Én nyitott vagyok és tanulok, mert egyszer lesz gyerekünk (igen, kutya mellett). Javaslom, hogy te is légy kicsit nyitott és próbálj az ismeretlenhez kíváncsisággal, elfogadással közelíteni. Ne taszíts el ösztönösen mindent, amit nem ismersz. Csak élj!

Hasznos