Tudjátok, már évek óta támogatjuk az alapítványok munkáját csendesen is, és néha egy-egy nagyobb szabású projektet is indítottunk, hogy kicsit megkönnyítsük a mindennapjaikat. Ezt most nem azért mondom, hogy bárki is elismerjen. Nem. Egyáltalán nem ezért csináljuk. Csak szeretnénk, ha a sok utcára kidobott, beteg vagy éppen agyonszaporított kutya kicsit jobb körülmények között, egészségesebben élhetne és ezáltal több esélye lenne egy szerető családot találni.

Régóta érlelődik már bennem a gondolat, hogy valamit kellene tenni a szaporítás ellen. Annyira nem szeretem ezt a szót egyébként, mert kicsit olyan mint a “cigányozás”… Sokan amikor meghallják azt a szót, hogy “szaporítás”, egyből a legrosszabbra gondolnak: áldatlan körülmények, csontsovány kutyák, kihasznált állatok…pedig van egy másik olyan oldal is, ahol nem minden ilyen komor és egyértelmű. Mert az is szaporításnak számít, ha például otthon van két kutya egy családnál, akiknek véletlenül lesz egy almuk. Szóval nagyon körültekintőnek kell lenni, mert a határok néha nagyon összemosódnak és egy laikust hipp-hopp megtéveszthetnek.

Nyugi, én nem ítéllek el. Tudod, mi is így jártunk. Bosco nem törzskönyvezett kutya, de legalább nem is olcsón vettük (önirónia), cserébe túl tág a szemnyílása, allergiás, szűk az orrnyílása és még ki tudja, milyen baja jön elő, mert még csak 4 éves. Persze tudom, hogy mi voltunk a hülyék… De amikor megláttuk, beleszerettünk, elvarázsolt minket a kocka feje. Még szerződést is kaptunk (bár az ablakpárkányon, kézzel lett megírva, de legalább kaptunk), elmehettünk a házhoz, ahol a “tenyésztő” lakott, sokat beszéltünk telefonon előtte is, utána is, mindig érdeklődött Boscoról. Ha még egyszer ebben a helyzetben lennék, akkor is elhoznám Boscot, csak annyi különbséggel, hogy nem fizetnék érte és az összes többi kutyát is elhoznám onnan, ha kell hatóságokkal vagy állatmentőkkel kézenfogva.

Nem akarom ezzel a sztorival fecsérelni az idődet. Nem azért mondtam el, hogy bárki is sajnáljon minket. Ezen nincs semmi sajnálni való. Buták és tudatlanok voltunk, de megfizettük (vagyis inkább Bosco egészségügyileg, mi meg az állatorvosok részére) a tanulópénzt. Akkoriban viszont nagyon kevés cikk volt erről. Csak miután meglett Bosco, azután léptem be bulldogos csoportokba és olvastam először az a szót, hogy “szaporító”…elképedve kapkodtam a fejemet, és még akkor is azzal nyugtattam magam, hogy Bosco jó helyről van, nem lesz semmi baja..

Aha…nem..egy frászt nem!

Szerintem még nem is volt 10 hetes, mert a mostani kiskutyákhoz viszonyítva, akik 10 hetesek, sokkal kisebb volt. Amikor pedig hazaértünk, észrevettem egy foltot a lábán. Gondoltam csak lehorzsolta, de két hónap után előjöttek rajta valami foltok. Demodex. Mire a harmadik doki végre rájött, addigra a csepp kiskutyánk túlvolt egy antibiotikum és egy szteroid kúrán, ami persze csak rontott a helyzeten. Utána időről-időre előjött neki és mindig immunerősítéssel helyre lehetett rázni. Tavaly (2018) januárban pedig allergiás lett. Pont ma (2019.05.02.) derült ki, hogy tulajdonképpen mi a baja, mert az allergia teszt csak ételallergiát mutatott ki. Mire elérkeztünk ehhez a mai pillanathoz, az én imádott kiskutyám átesett mindezeken: hypoallergén tápok, gyógynövényes terápia, vérterápia, szteroid mentes allergia gyógyszer vagyis inkább szuri, 4 hónapos szteroid kúra. Nem tudnám neked megmondani hányszor hallottam már azt, hogy “az allergia tartásbeli probléma!”… A lótúrót! A minőségi tenyésztőtől származó kutyák miért nem betegek? – kérdezem, de erre mindenki hallgat.

Szóval a lényeg az, hogy megjártuk a poklok poklát Boscoval. 500.000 forintnál tavaly abbahagytam, hogy számoljam, mennyit költöttünk az orvosokra és terápiákra, és még nincs vége, mert csak most kezdődik az érdemi kezelés, miután egy bőrbiopsziával kiderült végre, hogy valójában környezeti allergiája van. Itt most írhatnék egy listát tapasztalatokkal állatorvosokról is, de az egy újabb bejegyzés lenne, ha az egész sztorit felvezetném. Tehát még csak most jön a java! Állunk elébe, nem adjuk fel. Remélem, hamar meggyógyul.

És akkor ugye két hete érkezett hozzánk Tódika. Már februárban nagyon megtetszett nekünk és Bosco is nagyon jól kijött vele, amikor Békéscsabán voltunk Molnár Beánál, az Osiris alapítványnál. Persze, ez a sztori sem tudott gördülékenyen menni. Már felkészültünk, hogy egy hét múlva érkezik az új családtag, akinek a sztorijáról hosszabban előző bejegyzésemben olvashatsz, amikor hív Bea, hogy gáz van, mert mindkét szeme beteg lett.

Műtétek sora. Mi pedig azon aggódtunk, hogy biztos jó helye lesz-e nálunk…, de belevágtunk és egy percig sem bánjuk! Ő a mi kis selyemmajmunk, a kettes számú nyuszifülünk 🙂

Amikor viszont megláttam a fotót, amit már Jandika küldött nekünk a Putrinka alapítvány vezetője (mert ők vették át a kezelés idejére), csak sírni tudtam. Egy ártatlan kis kutya, aki valószínűleg szaporítótól van, azt sem tudjuk, mikor és hol született, milyen körülmények között. Lehetett volna teljes és boldog élete, ehelyett vakon kell megtanuljon boldognak lenni. Na ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ez a mi utunk. Ebben kell helytállnunk. Meg kell tanítsuk az embereket felelősségteljesen kisállatot választani, hogy ne legyenek ilyen esetek. Ne érje meg senkinek a sufniban életeket gyártani és azokkal játszani. Ez így nem mehet tovább!

Én viszont nem vagyok egy agresszív típus! Nem fogok kiabálni, ordítani (pedig szívem szerint ezt tenném), csak szeretném, ha végre mindenki tisztán látna.

Tehát kedves követőink és kedves olvasóink, mi a My Bulldog Shopnál úgy gondoljuk, hogy veletek együtt vagyunk olyan erősek, hogy elérjünk valami pozitív változást a szaporítók és a tudatlan leendő gazdik felvilágosítását illetően. Folyamatosan fogunk cikkeket megosztani, amiben sok érdekes tényt, összehasonlítást és érhető magyarázatokat fogtok kapni a kérdésekre.

Bármilyen kérdésed vagy javaslatod lenne kampányunkkal kapcsolatban, kérlek írj nekem emailt vagy itt a bejegyzés alatt hozzászólást, és igyekszem minél hamarabb válaszolni.

Hasznos